Márciusi horoszkóp

A március az Uránusz és a Jupiter egymásnak feszülésével köszönt be, amely hozhatja a kitörési vágyat a szabályok, keretek, régi gondolkodási sémák közül. Azonban mindig fontos rálátnunk arra, hogy melyik területen nem vagyunk szabadok, nehogy olyat is robbantsunk a nagy felindulásban, amit nem kellene feltétlen.

Ugyanakkor állandóan nem szöszölhetünk és rághatjuk át huszadjára is a tervezési fázis összes elemét, egyszer neki kell indulnunk az ismeretlennek.

A jegyekre lebontott általános előrejelzéseket az Életművészet blogban olvashatod, erre a linkre kattintva – az előrejelzés az aktuális bolygóállások alapján történik, horoszkópból. Egyéni elemzéshez jelentkezz be, elérhetőségeket itt találsz.

 

 

Nőnek lenni jó

Nőiség terápiás meditáció-sorozatot indítottam jan. 19-én, és azóta is minden kedden összegyűlünk beszélgetni, “lelkizni”, bölcsekedni, nevetni, bajokat oldani és meditálni egy jót.

A 11 alkalom folyamán végigvesszük a nőiséghez kapcsolódó témákat, hiedelmeket, képzettársításokat, és terápiás hatású imagináció (képi-szimbólumos meditáció) útján segítjük a bennünk élő nő újjászületését.

Információ és jelentkezés a szilnori@gmail.com címen, 30/280-3908 telefonszámon.
Időpont: minden kedden 18 és 21 óra között.
Helyszín: Ganésa köz:ép:pont (Bp., Közraktár utca 12/a)

Részletek és tematika itt olvasható

Várom szeretettel a jelentkezésed!
Bűdi Szilvia Nóra

 

Mit hoz nekünk 2016?

abstract-flower-303083

Az egyik női magazin különkiadásának egy egész cikk-sorozatot írtam a 2016-os évről, és ennek egy részét most itt olvashatod. Jegyenként és életterületenként szétbontva láthatod, milyen jellegű hatásokat hoz általánosságban a 2016-os év.

Kos

Karrier: A céljai egy ideje átértékelődni látszanak, és nagyon fontossá kezd válni, hogy valami olyat teremtsen a munkája során, aminek értéke van. Ha nem tud hinni abban, amit csinál, akkor az alapokat veszi ki a háza alól. Ez az év az előzőhöz hasonlóan azt kéri, hogy hatoljon le annak a gyökeréig, hogy mit szeretne igazán, mi az igazi célja, ami lelkesíti, és ezért tegyen lépéseket.

Egészség: A nyár végéig az egészségében az eddigiektől eltérően elkezdi meglátni, hogy mennyire fontos az, hogy miben hisz. Ha tele van félelemmel, akkor azt váltja valóra. Ha elhiszi azt, amit mindenhonnan sugallnak, hogy mitől kell megbetegednie, akkor meg fogja teremteni. Amennyiben a félelmei mélyére tud látni – amit a folytonos előretörésében ritkán tesz -, akkor meglátná, hogy nem egykönnyen tud megbetegedni.

Szerelem: Ha addig nem is, akkor szeptemberben igazán beindul a boldogság. Nem mintha addig nem lenne élet, de a párkapcsolati területére érkező Jupiter behozza a feltétel nélküli elfogadást, szeretetet, valamint a törvényesítés esélyét. Azért az év folyamán meglepetések és váratlan fordulatok folyamatosan lehetnek, de spontaneitással és rugalmassággal mindig úrrá tud lenni a helyzeten.

Bika

Karrier: Az igazi hivatásának, céljainak a megalapozása következik. Nem biztos, hogy ebben az évben tökéletesen tudni fogja, merre tovább, de nagyon erősen letisztulni látszik, hogy mi az, amit nem akar, és ami akadályozza abban, hogy előrelépjen. A megérzései kiválóan működnek, egész évben érdemes a munkáját illetően is odafigyelni rájuk, ahogy az álmaira is, mert utat mutatnak.

Egészség: Az év folyamán a gyulladásokra, lázra érdemes odafigyelni, leginkább úgy, hogy tudatosítja, mi történt egy-egy ilyen megbetegedés előtti időszakban. Mi volt az, amitől megijedt, amivel nem mert szembeszállni, amiben nem tudott békét megélni. Önmaga megismerésének, megélésének és megvalósításának akadályai hozhatnak testi tüneteket.

Szerelem: Sok lehetőség kínálkozik szerelemre, flörtre az év folyamán. Májusban, augusztusban és decemberben süt önből a szeretet, és ez vonz mindenkit. Valószínűleg külföldön vagy külföldiek között is talál romantikát, illetve ha visszaül az iskolapadba. A párkapcsolat területén az eddigi célok felülvizsgálatra kerülnek, mert nem biztos, hogy még mindig ugyanaz fontos, mint eddig.

Ikrek

Karrier: Egy ideje olyan gondolatok foglalkoztatják, amelyek teljesen újszerűek eddigi felfogását tekintve – hogy talán nem is azt kellene munkaként végeznie, amit eddig csinált. Ez idén is folytatódik és év közepén el is válik, hogy mi az, ami igazán valóságos az életében, mint cél. A számadás és rendezés éve ez. Álmai munkahelyét találhatja meg, amennyiben tudja, mit akar, és hajlandó is hinni abban, hogy megkaphatja.

Egészség: Ebben az évben egészen másként fog tekinteni a tüneteire, a testi folyamataira. Egy felsőbb nézőpontból szemléli az egészet, és hajlandó lesz úgy gondolni önmagára, mint érző lényre, akinek igenis fontos a lelki harmóniája. Mindemellett a közlekedésben, sportban legyen óvatos, és figyeljen a csontjaira, fogaira és térdére.

Szerelem: Az év második fele a hihetetlen flörtök időszaka lesz önnek! Tele lesz romantikával, szerelemmel, szexualitással és önbizalommal a hódítás terén. Az első félév arról szól, hogyan rendezze az életét, az elmúlt kapcsolatokat, az otthoni helyzetet, a szülőktől, gyerekektől való függését, a velük való foglalkozást.

Rák

Karrier: Az Uránusz jóvoltából évekig váratlan események, hirtelen változások és új kezdetek várhatóak. Ami jó hír, hogy idén ezekhez a kihívásokhoz megerősödik lélekben és testben is. Az ősz kezdetén akár továbbtanulásra, vagy a céljai újragondolására is adhatja a fejét. Decemberre legalizálódik mindaz, amiért addig küzd.

Egészség: Nyár végéig folyamatosan újra kell gondolnia a dolgait, ha csak és kizárólag a bebizonyított, megfogható dolgokban hisz. Emellett az állandó analizálgatás, rágódás emésztőrendszeri tüneteket produkálhat. Ősztől a megfelelés és a folytonos meghátrálás miatt előjöhetnek nőgyógyászati problémák. Ezeket meg lehet előzni, tehát folyamatosan figyeljen magára a fenti témákat illetően!

Szerelem: Az egyedülállóknak a napi rendszerességgel végzett teendők, illetve a munka hozhat szerelmet. Májusban, ha párban él, ha nem, fontos a jó időzítés, és hogy feltétel nélkül higyjen magában, és ne a negatívumokra koncentráljon. Júniusban félelmek jöhetnek felszínre, illúziók pukkanhatnak ki. Decemberben dönteni kell arról, hogyan tovább a kapcsolatban: hajlandó-e lehorgonyozni vagy sem.

Oroszlán

Karrier: Az év első és negyedik negyedében támogató, fejlesztő, előrevivő energiákat kap a karrier, célok területe. Április közepétől szeptember végéig azonban felülvizsgálatokat kell tennie, hogy mi az, ami már idejétmúlt, akár a tevékenységében, akár a céljai között. Valami már nem az értékteremtésről szól, már nem méltó az új szemléletéhez, értékrendjéhez. Ez az év végére akár gyökeres változásokat is hozhat.

Egészség: Az Oroszlánnak fontos az élet élvezete és ez az év arról fog szólni, hogy rendet rakjon és egyensúlyt találjon az élvezet, a munka, az irányítás és az elengedés között. Nem tud mindent irányítani, ezért jó, ha időben rájön arra, mi az, amit hagynia kell a maga útján haladni – hogy ne legyen a szoros fogásából törés, repedés, bemerevedés, görcs(össég).

Szerelem: Ez az év a szerelem magasabb minőségének megéléséről fog szólni. Ezt azonban nem egy szellő hozza, hanem tevékenyen bele kell tennie magát: spontánul fogadni a hirtelen változásokat, lemondani a régi berögződésekről, eldobni a félelmeket és elfogadni ítélkezés nélkül azt, ami jön. Elég folyamatában megismerni a másikat, nem kell rögtön az elején kész elméleteket gyártani róla.

Szűz

Karrier: Elérkezett az idő, hogy új alapokra helyezze az életét a céljai, a munkája és a karrierje területén. Ebben az évben megalapozhat új tevékenységeket, de csakis kitartó és türelmes munkával. Már csak a saját hitetlensége szabhat ennek határokat, illletve ennek ellentéte, az illúziókra hagyatkozás. Törekedjen a tiszta, átlátható helyzetekre.

Egészség: Időnként hirtelen előjöhetnek olyan tünetek, amelyek arra kívánják figyelmeztetni, hogy fel kell hagyni az eddigi viselkedésével és meg kell tanulnia elengedni a múlt kísértő árnyait. Ezek lehetnek régi érzések, amelyeket eltemetett magában, de akár helyzetek és emberek elengedéséről is szólhatnak. Ne a múltja határozza meg a jövőjét, hanem az a jelen, amit tudatosan épít: nap, mint nap.

Szerelem: A szerelem, párkapcsolat területén idén mérföldkőhöz érkezik. Az év közepéig rájön, hogy amit eddig épített magában, az életében, az mennyire értékes, illetve mennyire az illúziókon és/vagy a félelmeken alapul. Meg kell tanulnia egy finom egyensúlyt megtalálni az ábrándos szerelem és a kissé racionálisabb tisztánlátás között, és ezek segítségével felépítenie a magánéletét.

Mérleg

Karrier: Hatalmas átalakulások és új élet indulhat a munka frontján. Bár ez nem csak erre az évre érvényes, mégis idén lesz néhány olyan hirtelen fordulat, amely ránevelheti a spontaneitásra és a rugalmasságra. Régi helyzetek bukkanhatnak fel újra és az élet arra kíváncsi, hogy mennyire tanulta meg ezeket kezelni az elmúlt 3-4 évben.

Egészség: Hajlamos néha rémeket látni az egészségét illetően, ez most akár fokozottabb is lehet. Ami fontos, hogy tanuljon meg belemenni a konfliktusba, ha kell, meghúzni a határokat és megvédeni önmagát, akkor az egészsége és az immunrendszere is harmónikusan fog működni. Ha betegnek hiszi magát, ha egészségesnek, idén mindkettőben igaza lesz. Melyiket választja hát?

Szerelem: Folytatódik a hirtelen változásokkal teli párkapcsolati és szerelmi élet az Uránusz látogatásának köszönhetően. Idén azonban kap egy csodálatos szövetségest a Jupiter személyében, aki hozza a feltétel nélküli szeretet és elfogadás lehetőségét. Ha nyitott rá, hogy elengedje a régi beidegződéseket, és tanult az elmúlt éve tapasztalataiból, fantasztikus áttöréseket fog megélni!

Skorpió

Karrier: A szomszédos jegyben levő Szaturnusz támogatja az elképzelései valóra váltását, amennyiben képes felelősséget vállalni önmagáért és a döntéseiért, valamint hajlandó energiát áldozni az ügy érdekében. Anyagi ügyekben stabilabbá válhat. Az Uránusz egész évben gondoskodik a változatosságról a napi munkában, tehát az új kezdeményezéseknek helye van.

Egészség: Augusztusig a nőiség/férfiasság területein érdemes elgondolkodni és dolgozni, amennyiben a nemi szervek gyulladása fordul elő. Augusztusban és októberben próbáljunk rugalmasabban hozzáállni a körülményeinkhez, megkímélendő a csontjainkat. A nyár végén félrediagnosztizálhatnak, tehát ne higyjünk el feltétlen mindent elsőre.

Szerelem: Az év elején rögtön egy alapjaiban megrendítő változással indít az érzelmi életében. Szenvedélyesebben fog kezdeményezni, és ez megfelelő visszhangra is talál. Októberben felrúghatja az eddig szentként tisztelt szabályokat egy új élet reményében, és nagy vonzerővel lesz megáldva. A napi rutin és a közvetlen környezete területén állandó változás és izgalom lesz, és ez fantasztikus új ismeretségekhez juttatja!

Nyilas

Karrier: A karrierjében tavaly augusztus óta hatalmas változások állhattak be, és ezek folytatódnak is, amennyiben sikerül rendezni bizonyos múltbeli dolgokat. Fontos a céljai megvalósításához, hogy magában is a helyére tegye az elképzeléseit, a vágyait, a működését és a személyiségének bizonyos részeit. Augusztusig így működhet jól, aztán szeptembertől már a lovak közé csaphat, mert kevésbé lesz szabályok közé fogva.

Egészség: Idén túlszabályozottságot érezhet, mintha nem lenne olyan szabad, mint eddig. Bár ez bizonyos szempontból jót is tesz önnek, hogy lépésről-lépésre haladjon, ugyanakkor emiatt talán gúzsba kötve érzi magát. Figyeljen a csontjaira, a fogaira, a térdeire, valamint a torkára, nyakára. Talán többször megfájdul a torka, mint szokott, ilyenkor annyi a teendője, hogy térjen vissza a jövőből a jelenbe, és figyeljen magára, az érzéseire.

Szerelem: A Nyilasok szeretik a szabadságot, és ha nem fogják vissza őket. Az év első kétharmadában ez nincs annyira jelen, viszont nem hiábavaló időszak ez sem, hiszen megtanul kicsit jobban odafigyelni a másikra és önmagára is, megtanulhatja a gondoskodás fontosságát és hasznosságát. Az év utolsó hónapjaiban már az egymás tekintetében fürdőzés következik, és végre jobban megélheti a szabadságot, de most már a másik igényeinek figyelembevételével együtt.

Bak

Karrier: Az év nagy részében vagy egyfajta előkészítése folyik a majdani nagy beindulásnak, vagy külföldi, távolabbi tervekkel foglalkozik. Szeptembertől aztán sok munkája lesz, egyszerre minden meglódul, és a lendülete, motivációja is nagyobb lesz. Fontosabbá válik a diplomácia, a jog, a törvényesség, a harmónia, és hogy mind a két fél jól járjon. Ez egészen új hozzáállást feltételez, amit az első 8 hónapban alakított ki.

Egészség: Az év első felében vissza-visszatérően az emésztőrendszere adhatja jelét annak, hogy valamit nem tud lenyelni, nem tudja megemészteni, illetve hogy túl sokat analizálja, kritizálja, és nem engedi el a megélt eseményeket. Az év utolsó harmadában a harmóniára való törekvéssel ezeken túljuthat, utána már a célok kontra kapcsolatok témához való hozzáállását kell figyelnie az egészségének megóvása érdekében.

Szerelem: Néhány éve már a szerelmi élete folyamatosan gyökeres változásoknak van kitéve. Ez idén is folytatódik, azonban ez ne vegye el a kedvét, mert a folyamat célja az, hogy csak azt hagyja meg az életében, ami értékes. Ennek érdekében letisztítja a céljait, a motivációt, a hozott mintáit, a gondolkodását, a túlzott racionalitását azért, hogy mindjobban be tudja fogadni a szeretetet.

Vízöntő

Karrier: 2008 vége óta mélyreható változáson megy keresztül a teljes egzisztenciája. Ebben az évben folytatódik a megalapozó változás-sorozat, de most jelentős cselekvőerőt kap, valamint olyan sugallatokat és ötleteket, melyekkel nagy lépéseket tehet előre. Májustól új tevékenységeket indíthat be, az év közepétől ezek égi támogatással biztosabban futhatnak.

Egészség: Egy ideje az egészsége nagyban függ attól, hogy milyen célokat tűzött ki az életében, és azokért mit tesz. Április vége és október között visszatérő problémák jöhetnek elő, és nagyon fontos, hogy mindig gondolkodjon el azon, hogy melyik életterületen vállal túl sokat, vagy éppen nem vállalja önmagát, hanem olyan célokért küzd, amelyek önnek egyáltalán nem fontosak.

Szerelem: Az Uránusz egész évben támogatja a szerelmi, párkapcsolati életét váratlan és izgalmas helyzetekkel. Ez sok sistergő szenvedélyt hozhat, no meg olyan helyzeteket, ahol spontánul, rugalmasan kell reagálnia. Mivel a Vízöntő nem annyira rugalmas, ezért ez az év ilyen szempontból fejlesztő jellegű lesz. Azonban ez nagyon fontos, mert így van lehetőség most biztonságot és stabilitást megélni a párkapcsolatában.

Halak

Karrier: Ebben az évben lehetősége lesz minőségi előrelépést tenni a karrierjét, céljait illetően. A felelősség, a kötelesség, a szabályok, a konvenciók markánsabban vannak jelen, mint eddig, és nagyon fontos, hogyan tekint ezekre. Egyrészt a saját maga felelősségét mindenképpen vállalja fel, másrészt másokét ne vegye a nyakába kéretlenül. A szabályok közül pedig azt tartsa meg, amelyik előreviszi és nem visszahúzza.

Egészség: Kicsattanó egészséggel és energiával rendelkezik, ami idén (is) visszafoghatja ezt, az a pénz és biztonság elvesztésétől való félelme, és ezeknek a kivetülése a testére. A félelem, az aggódás gyengíti az immunrendszer teljesítményét, ezért igyekezzen jobban bízni önmagában és az életben. Augusztusban és decemberben megláthatja, hogy van eredménye ennek a bizalomnak.

Szerelem: A nyár végéig ön a szerencse kegyeltje a szerelem és párkapcsolat terén. Azonban ez nem azt jelenti, hogy minden az ölébe hullik és nincs teendője: ez az év a kapcsolatok terén a rendezésről, a dolgok, emberek, érzelmek és viszonyok helyére rakásáról szól. Ha át tudja látni, hogy mi hova való, mibe kell energiát tennie, és mit hátrahagynia, akkor a szeretet hihetetlenül elmélyül önök között az év végére.

 

Személyes horoszkóp elemzés

Decembertől kezdve napi asztrológiai elemzéseket írok a blogban és a fb-on. Fontos tudnod, hogy ezek általános érvényűek, bárkire igaz lehet (sőt, mindenkire, csak a tudatállapotunktól függ, hogy milyen irányban és mennyire vannak ránk hatással). Ha azt szeretnéd tudni, hogy személy szerint neked mit mondanak a bolygóállások, akkor jelentkezz be hozzám egyéni elemzésre. Ehhez születési hely, dátum és óra-perc kell (lehetőleg minél pontosabban, ha nincs meg, akkor sem lehetetlen a küldetés).

Hogy miért fontos az egyéni elemzés? Mert megismered azokat a tendenciákat, amelyeket eddig a sors szeszélyének hittél, és most kiderül, hogy van felette hatalmad, csak éppen nem tudsz róla. Rálátsz magadra és a kapcsolataidra – még jobban, mint eddig -, és rájössz, hogy amit negatívan élsz meg (a “rossz” eseményeket) hogyan tudnád másképpen megélni, megérteni és letenni őket.

További információért írj a szilnori@gmail.com címre.

Várlak szeretettel!

Bűdi Szilvia Nóra

2016: (többek között) a Mars éve

0mars

Egy női magazin különkiadása számára írt “Az év bolygója” cikkemet olvashatjátok itt:

A Mars éve

Minden évhez kapcsolhatunk szimbolikusan egy égitestet, és ez alapján 2016 a Mars éve.

Ezt a nevet mindannyian ismerjük, sokszor hallottuk már, tudjuk, hogy a férfiasságot és a harcot (is) képviseli. Azonban nagyon fontos az, hogy minden bolygó energiája megélhető alacsony és magas szinten is. Ha az alap jelentését vesszük, akkor a Mars éve küzdelmeket és harcokat hozhat, erőfitogtatást, hogy „ki az erősebb?”. Hirtelen felhúzzuk magunkat, dühbe jövünk, nekimegyünk a másiknak szóban és tettben. Elfelejthetjük, hogy intelligens faj vagyunk és akár át is gondolhatnánk a szituációt, mielőtt téves következtetésre jutunk, akár kérdezhetünk is ahelyett, hogy kész tényként vennék a gondolatainkat és az ítéletünket a helyzetről.

A magasabb szintű megélés ott kezdődik, hogy felismerjük, hogy van választásunk, minden helyzetben. A választás talán nem könnyű, nem egyszerű, de akkor is a kezünkben van a döntés lehetősége. Választhatjuk a fejlődést, a törekvést arra, hogy előrébb jussunk, és az életünk irányítóivá válhassunk, vagy dönthetünk úgy is, hogy maradunk a régi langyos pocsolyában, és továbbra is a külvilágot okoljuk.

A Mars, mint szimbólum, jelképezi az akaratunkat, a döntéseket, az erőt, amelyet egy cél elérésére fordítunk. Megmutathatja azt a képességünket, ahogyan határt húzunk a bántások, a megaláztatás, a kihasználás előtt, ahogy megvédjük magunkat. Sokszor azt hisszük, hogy nem tehetjük meg, hogy magunkra figyeljünk, ahelyett, hogy mindenki mást előbbre sorolnánk, és ezt azért tesszük, mert akkor nem érezzük magunkat önzőnek, és így talán a többi ember elfogad és értékel minket. Nagyon fontos, hogy észrevegyük, mi az, ami már nem a mi feladatunk, nem a mi terhünk, csupán megfelelésből, konfliktus kerülésből vállaltuk, és mert vágyunk egy kis szeretetre. A kiállás magunkért is a Marshoz tartozik, ezért ebben az évben nagy előrelépést élhetünk meg ebben. Azonban ahhoz, hogy megvédhessük magunkat, fontos megismernünk azt, hogy miként működünk a kapcsolatainkban, és miért tesszük azt, amit szoktunk. Mert rájöhetünk, hogy nagyon rég belénk ivódott sémák okozzák azt, ahogyan alakul az életünk, és nem a véletlenek. Ha felismerjük a sémákat, és azt, hogy ezek nem mi vagyunk, hanem csak ezt tanultuk meg, vagy védekezésként használjuk ezt a viselkedést, akkor tudunk is rajta változtatni. Márpedig ha változtatunk a viselkedésünkön, a hozzáállásunkon, akkor a kapcsolataink is megváltoznak, sőt, mi több: a közvetlen környezetünk, a világunk is.

Ennek a másik véglete az, amikor csak magunkra figyelünk, akaratosak és valóban önzőek vagyunk. Meglepő módon ennek a hátterében a legtöbbször önértékelési probléma, önbizalomhiány áll, és ha magunkat soroljuk előre, akkor hitünk szerint legalább magunktól megkapjuk azt a szeretetet, amelyet nem kap(t)unk meg másoktól. Talán itt nehezebb felismernünk, hogy bennünk kell elkezdeni a változtatást, és nem a külvilágot hibáztatni. Sok sérülést élünk át gyerekként, aztán felnőttként, és sajnos nem tanultuk meg ezeket feldolgozni, elengedni. Így felnőttkorunkra sokszorosan sérült, zárkózott, merev, túlérzékeny vagy éppen túlzottan racionális robotokká válunk.

Ez az év arra ad lehetőséget, hogy megküzdjünk a bennünk levő árnyakkal, és megértsük, hogy nem azok elnyomása, letagadása visz előre, hanem éppen hogy az elfogadása. Ahogy nincs nappal éjszaka nélkül, úgy bennünk sem csak fényes és szép tulajdonságok vannak. Ha ezt megértjük és szeretettel teli elfogadással tudunk magunkra tekinteni, akkor a világra és a többi emberre is így fogunk. Ez pedig – ha hiszik, ha nem – meg fogja változtatni az egész világot.

 

Idén az Isteni rend juthat kifejezésre, vagyis megértjük, hogy milyen hatalma van az elfogadásnak. Ez az alap marsikus megéléshez képest messze van, de ha fontosnak tartjuk, hogy fejlődjünk az életünkben, akkor pontosan ez az év az, amely elvisz ahhoz a szemléletmódhoz, hogy nem mindig kell küzdenünk a dolgok ellen vagy mellett, hanem el is fogadhatjuk a helyzetet, a világ működését, vagy a másik ember viselkedését. Ellenben van, amikor igenis küzdenünk kell, bár eddig sosem tettük. Ez akár nemzet szinten is igaz lehet: talán itt az ideje, hogy tegyünk erőt, energiát abba, ahogy élünk, ahogy szeretünk, ahogy hiszünk, és legyen bennünk lelkesedés az iránt, akik vagyunk.

 

Most pedig jöjjön egy egyszerű leírása a Mars évének jegyenként:

 

A Kosoknak önérvényesítést jelent, amikor még inkább elérik azt, amire vágynak, hatással lesznek másokra, csak figyelniük kell arra, hogy ne nyomják a el a környezetüket a nagy törtetésben.

A Bikáknak ez az év egy új élet megalapozásáról szól. Ahogy egy magzat fejlődik az anyaméhben, úgy alakul idén az új időszak is számukra. Még bármit változtathatnak és hozzátehetnek.

Az Ikreknek az év barátokat és közösségeket hoz, valamint annak a lehetőségét, hogy támogatókat szerezzenek a terveikhez. Gyermek fogantatása és születése is esélyes.

A Rákoknak a munkájukban lesz előretörés, nagy energiákkal rendelkeznek idén, melyekkel mind a céljaikat, mind a szellemi törekvéseiket is megvalósíthatják.

Az Oroszlánok új szempontból láthatnak rá az életükre és a munkájukra. Olyan eszméket engednek be és rágnak át, amelyekről eddig talán hallani sem akartak.

A Szüzeknél betekinthetnek a fátyol mögé, vagyis fény derülhet sok eseményük hátterére. Jósálmaik lehetnek és találkozhatnak a tükörképükkel, akitől sokat tanulhatnak.

A Mérlegek számára egyértelműen ez a párkapcsolat, a szerelem éve, ahogy a szexualitásé, szenvedélyé, de egyben a konfliktusok tisztázásáé is.

A Skorpiók számára idén több munka lesz, de ezzel együtt megnövekszik az energiája is, még másoknak is tudni fog segíteni. Aztán rájön, milyen jó is adni, szolgálni másokat.

A Nyilasoknak az év szerelmet, gyermeket, új hobbit vagy akár vállalkozást hozhat. Azt érezhetik, hogy életfontosságú lesz önmagukat megmutatni a világnak.

A Bakok számára jöhet költözés és erőfeszítések az otthonban, az ingatlanok területén. Most nagy sikerrel dolgozhatnak a múltjukból jövő hatásokon is.

A Vízöntők közvetlen környezetében sok változás és erőfitogtatás várható. Akár egy teljes lakásfelújítás is jöhet, és a testvéri kapcsolatokban felszínre jöhetnek a konfliktusok.

A Halak jegyűeknek a bizalom éve jön el, amikor is erőfeszítések, küzdelmek és energiabefektetés árán végre rájöhetnek, hogy nem a külső világ adja a biztonságukat.

 

Február havi horoszkóp

 

A Fanny különkiadása számára egész évre írtam havi horoszkópot, minden jegynek. Ezt most itt olvashatjátok, mindig az aktuális havit. Érdemes a februárit még most, a hónap végén is elolvasni, hogy mit éreztek belőle igaznak, mert ki tudja, talán még magyarázatot is találtok valamire benne. :o)

Hovatovább, a januári elemzés szervesen kapcsolódik ehhez, így arra is pillantsatok rá.

 

KOS

Belső ereje megnövekedik, és ennek segítségével újraértékelheti a céljait. A munkájában üstökösként robbanhat be, és hozhat be új sugallatokat. A hite továbblendíti olyan helyzeteken is, amelyekben mások feladnák. Érzelmileg egy szeretettel teli időszakot él meg a hónap közepén, amikor elhiszi, hogy minden lehetséges. A makacssága okozhat kellemetlen perceket, illetve az, ha eltalálja a másik gyenge pontját.

BIKA

A szerelmi, szexuális életében való rendezés még mindig időszerű, és mindeközben törvényszerűen rá fog látni, hogy mi vezette eddig a helyzetig és hogyan tud továbblépni. A párkapcsolatokban vetélkedés, konfrontáció lehetséges, azonban ez a feszültség mély szenvedélyben is megnyilvánulhat, ami hozzájárulhat a család (meg)növekedéséhez. A hónap végén csak úgy záporoznak az ötletei és zseniális meglátásai a hivatásában.

IKREK

Bár sok a munkája, de a belső rendezési folyamat még mindig tarthat, és ehhez most nagy segítséget kap valakitől, aki rámutat bizonyos igazságokra az életében. Elég néha egy mondat, amiből az ember messzemenő eszmefuttatásokat indít el kardinális kérdésekkel kapcsolatban. Ez a mostani gondolkodási folyamata érinti az érzelmeit, és akár a gyermekét, vállalkozását is. Lehet, hogy végletes elhatározásra jut.

RÁK

Február első hetében hatalmas lépések várhatók a kapcsolatokban. Előfordulhat megegyezés, titkok felszínre hozása és megbeszélése, vállalkozás indítása társsal, baráttal, és akár gyermek megfoganása – vagy akár születése. Testvérrel való kapcsolatban régi helyzetek jöhetnek felszínre, amelyek megoldásának eljött az ideje. A gondolkodásában új szelek fújnak, beenged olyan eszméket is, amelyekről ki fog derülni, hogy az életében előre viszik.

OROSZLÁN

A napi munkájához maximális támogatást kap az otthonából, és egyelőre jól is haladnak a dolgai, tehát tegyen csak erőfeszítéseket. A hónap első felében sok vitás helyzet kerülhet tisztázásra, igaz, ez érzelmileg is rendesen megmozgatja. Maga a tisztázás segít abban is, hogy kicsit távolabbra lásson a céljait illetően, és hogy tényleg arra akar-e tartani, amerre eddig gondolta.

SZŰZ

Új ismeretségek színesítik a napjait, és ezekből akár szerelem, érdekes ismeretség vagy egy lelkesítő hobbi is kialakulhat. Ez az a hónap, amikor egy új szemszögből lát rá az érzelmeire, a már megszokott gondolkodásmódjára, és talán rájön, hogy eddig egy sémát követett. Most akár elkezdheti megismerni önmagát, hogy hogyan is szeretne igazán élni és ehhez lesz ereje megtenni a kezdő lépéseket.

MÉRLEG

A biztonságra, stabilitásra irányuló erőfeszítései megtérülni látszanak, habár maga sem tudja hova tenni azt a hihetetlen teremtést, amit létrehozott. Gondolt valamire és az létrejött. Most megtapasztalja a hite erejét, ezért fontos, hogy ne legyenek olyan félelmei, amelyek félrevihetik. Ha felelősséget akar vállalni az életéért, akkor figyelje meg azokat a szabályszerűségeket, amelyek szerint éli az életét, és rájön a titok nyitjára.

SKORPIÓ

A januári energiák még mindig jelen vannak, és ezekkel kiválóan tudja befolyásolni a környezetét, szomszédait, testvérét. A kommunikáció terén most csodákat élhet meg, rájöhet, hogy milyen egyszerűen is meg lehet oldani konfliktusokat, ha tudunk megértően és egyenesen beszélni. Új ismeretségek lehetnek magnetikus hatással az érzelmeire, gondolkodására.

NYILAS

Visszatérő témák okozhatnak többletmunkát, vagy az újrarendezés igényét kelthetik fel. Talán valami nem lett befejezve, rendesen elvégezve, és ezért újra neki kell látnia az alapoktól, ám ezt most kivételesen nagy munkakedvvel csinálja, mert tudja, hogy ezzel nagyot léphet előre. Sok új embert ismer meg, néhányukkal munka terén tud együttműködni, a többiekkel baráti kapcsolatot alakít ki. Régi párja, szerelme bukkanhat fel újra.

BAK

A hónap elején támogatottnak és szerencsésnek érezheti magát, mintha valami láthatatlan hatalom egyengetné az útját, azonban ha 7-8. környékén induló kapcsolatban, tevékenységben nem koncentrál, ez anyagi veszteséget okozhat. Időszerű lenne néhány múltbeli eseményt újragondolni és rendezni, mert ezek adják majd később az élete megfelelő alapjait. A hitét kell elkezdenie nevelni.

VÍZÖNTŐ

A munkájában nagy erőkkel haladhat előre, a hónap elején egy áttörés lehet egy új kapcsolatot vagy szerződéskötést illetően. Felbukkanhat valaki az életében, aki nagy hatással lehet önre pár hétig, de talán nem felvállalható a kapcsolat. Érzi, hogy kezdenek új szelek fújni az életében azzal kapcsolatban, hogy merre haladjon tovább, de még nem tudja igazán megfogalmazni konkrétan. Ehhez még idő kell.

HALAK

Habár nem ez a külvilágban tündöklés hónapja, mégis nagyon érdekes és végletes megéléseket tapasztalhat a közösségekben, a baráti körében a hónap elején: valahogyan mindent nagyon végletesen él meg. A gondolatai, az érzései, a hangulata szélsőségesen csapong mindent vagy semmit alapon, ami frusztráltsághoz is vezethet, de közben nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy újratervezze a céljait és el is indítsa őket.