Decemberi előrejelzés

A novemberi felfokozott érzelmek és idegeskedések után a december kissé nyugodtabbnak ígérkezik, legalábbis a hónap második felében.

December első harmadában a Nap és a Szaturnusz együttállása arra késztet bennünket, hogy jobban fókuszáljunk és koncentráljunk, az erőnk és az időnk eltékozlása helyett. Talán ebben az időszakban a hiányosságainkat vesszünk észre jobban, és borúlátóan, összeszorított foggal küzdünk a mindennapi taposómalomban, remélve, hogy a Karácsony majd mindent megváltoztat.

A második harmadban gyökeres változtatásokat kezdünk el tervezni, vagy akár meg is tesszük, mert nem akarjuk úgy folytatni a tevékenységeinket, a gondolkodásunkat, az életünket, ahogy eddig tettük. Nem tudjuk nem kimondani azt, ami bennünk van, ez vezethet konfliktushoz, feszültséghez, de meg is tisztulunk általa. Hatalmas erővel szakadnak át gátak, elkezdünk emlékezni arra, amire eddig nem, és felszínre hozhatunk olyat, amit eddig eltemettünk. Átformálhatjuk a gyötrő, lehúzó gondolkodásunkat, hogy ne legyünk önmagunk gátjai.

December utolsó harmadában aztán – ha sikerült a félelmeinket és a korlátozó hiedelmeink egy részét megismernünk és magunk mögött tudnunk – megértjük a minden mögött jelen levő lényeget, összekapcsolódunk, együttérzünk, sírunk és nevetünk, feloldódunk. Közösségekbe kívánkozunk, együtt átélni és létrehozni valami jót. Olyan hatás lesz rajtunk, ami pontosan a Karácsonyra jellemző: elfogadóbbá és megértőbbé válunk, sőt, néha még megkockáztatjuk szeretni is egymást.

Boldog Decembert!

 

A jegyekre lebontott általános novemberi előrejelzést olvashatod a cikkben – ez az aktuális bolygóállások alapján történik, horoszkópból. Egyéni elemzéshez jelentkezz be, elérhetőségeket itt találsz.

KOS

A kapcsolatát illetően komolyabban kezd gondolkodni, a jövőtervezés ideje jött el. Érzi, hogy ehhez szüksége van arra, hogy megtisztuljon a múltbeli érzéseitől, és erre most jelzéseket is kap. A hónap végén az elengedésre fantasztikus lehetősége nyílik. Mindeközben a munkájában támogatást kap, azonban lesznek olyan megállapodások, amelyekben váratlan zavarok keletkezhetnek, akár jogi vita is adódhat.

BIKA

A munkájában “jó időben jó helyen” lehet, és most beérhet mindaz, amit eddig tanult, vagy amiben hitt. Ha legbelül egységben van, akkor most évekre előre megteremtheti a céljaihoz szükséges alapokat, leginkább a hivatásában, (és) az igazi életcéljaiban. Most veszi észre, hogy mennyi köze van az élete alakulásához annak, amit hisz és ahogyan gondolkodik. Ez most a maga teljességében meg is mutatkozik ön előtt.

IKREK

Az év végén megint a szerelemé a főszerep: itt az alkalom, hogy egy magasabb szintre lépjenek a párkapcsolatában. Gyerekvállalás is szóba kerülhet. A vállalkozásában új partnerek kerülnek képbe, akikkel hosszútávon tud szerződni. Most tényleg tervezhet hosszabb távon is, mert úgy néz ki, hogy kiválóan belátja a jövőt, és a bátorsága is megvan a folytatáshoz. Év végén pedig belesimulhat az éves munkája gyümölcsének kényelmébe.

RÁK

Amennyiben eddig nem talált párra, úgy a munka most meghozhatja. Hirtelen olyan szokásokat kezd észlelni magán, amelyekben ráismer egy-egy felmenőjére, és rájön, hogy nem csak ezeket örökölte, hanem a viselkedést és akár az életvitelt is. Ezért fontos, hogy rájöjjön, mi is mozgatja, az honnan jön, és hogyan alakítja az egész életét. Az alapigazságok megtalálásának hónapja ez, és még az év vége előtt kap is egy energialöketet, hogy változtasson azon, amin kell.

OROSZLÁN

Az egyedülállók számára igazi kánaán jön el, hiszen belép az életébe egy olyan partner, aki nem köti gúzsba, feltétel nélkül elfogadja, és tartósan ön mellett marad. A párban élőknél most gyermek születése vagy fogantatása, és a kapcsolat szorosabbá válása várható. Találja meg az arany középutat az előretörés és hódítás, valamint a kapcsolati harmónia megőrzése között. Év végén pedig elengedheti a félelmeit és a kontroll iránti vágyát.

SZŰZ

December eleje nagy támogatást hozhat, akár pénz formájában is. Hirtelen azt érzi, hogy hatalmas hitre tett szert, ez pedig megsokszorozza az erejét. A hónap első felében elbizonytalanodhat abban, hogy merre is kellene tovább haladnia egy témában, és sokat mérlegel, hogy elinduljon-e egy új úton, vagy megpróbáljon megfelelni az elvárásoknak. Lesz egy olyan pont, amikor szinte isten ujjának érintését érzi magán, és teljesen egyértelművé válik, hogy merre kell indulnia, még ha ez nem is lesz küzdelmektől mentes.

MÉRLEG

Szerelem, flört, szerencse – így kezdődik az év utolsó hónapja. Most a szabadságát is kivívhatja, ha aktuális. A vállalkozásában merész lépésre szánhatja el magát, de érzi, hogy az ég ön mellett áll. Aztán kiderül, hogy a közvetlen környezetéből olyan támogatást kap, amelytől tényleg a sors kegyeltjének érzi magát. Az év vége talán munkával telik, de mindeközben olyan mély lelki élménnyel gazdagodhat, amilyet talán még sosem tapasztalt.

SKORPIÓ

Ez a hónap a biztonság megalapozásának egyik legjobb ideje. Itt most jó időben lehet jó helyen, és végre rájöhet, hogy az igazi biztonságérzet belülről fakad, és nem bolygathatja meg semmilyen külső tényező. Ez most már stabillá, örökérvényűvé is válhat az életében. A gondolkodásában most is végletek tapasztalhatóak, de most rájöhet a végső jó megoldásra: nincs jó rossz nélkül, nincs nappal éjszaka nélkül, vagyis az élet a maga ellentéteivel együtt kerek egész.

NYILAS

Ez a hónap a megkoronázása annak a tanulási folyamatnak, amit egész évben végzett. Felvállalta a felelősséget önmaga teljes elfogadásáért, és ez szabadságot, új környezetet, harmonikus kapcsolódásokat hozott. Egyre inkább kibontakoztatja önmagát, ezzel megéli a mindig is áhított szabadságot. Amennyiben nem ezeket érzi, semmi gond, mert az élet a maga iskolájával folytatódik, és még van lehetősége ezután is. Ezt már a hónap végén megtapasztalja egy csoda képében.

BAK

Most folynak be a bevételek az elmúlt hónapok erőfeszítéseinek eredményéül. Amennyiben ez nem pénzben jelződik, akkor valamiféle biztonság- és stabilitás érzetben. A figyelem már a hónap elején önre terelődik, úgyhogy előhozakodhat olyan ötletekkel, amelyekkel eddig talán nem mert. Mindenképpen engedjen teret a megérzéseinek, mert ezek egészen januárig fantasztikus meglátásokat hoznak élete minden területére vonatkozóan.

VÍZÖNTŐ

Ez a hónap a belső biztonságának kedvez: egyrészt nagy erőket érez magában, másrészt a környezetéből szeretettel teli visszajelzések érkeznek önről, harmadrészt pedig a jegyében járó Mars még mindig rengeteg energiát ad önnek. Elkezd olyan igazságokat meglátni, amelyek hosszú távon befolyásolhatják a terveit. Az év végén olyan sugallatai érkeznek, amelyekkel megváltoztathatja az egész közvetlen környezetét.

HALAK

Most nagy lépéseket tehet a karrierjében, munkájában, és megérezheti, milyen amikor az ember jókor van jó helyen. Figyeljen arra, ahogyan kimondja a gondolatait, mert most erő van bennük, és sokakra lehet hatással, így nem mindegy, mit mond. Év végén még inkább tele lesz energiával és olyan sugallatai támadnak, amely szinte repíteni fogja a céljai felé, és azt fogja érezni, hogy csodaországba csöppent.