Asztrológia

Az asztrológiai – vagyis horoszkóp – elemzéshez szükséges a születési dátumon és helyen kívül az óra-perc is. Ha megvan, akkor felállítható a születési horoszkóp (ezt radixnak hívjuk), amiből kiolvasható a lehetőségek tárháza. Ha nincs meg, akkor pontosítani kell a képletet, ami úgy lehetséges, hogy összegyűjtünk olyan – számodra – fontos eseményeket, amelyeknek tudod a dátumát.

Az elemzés időtartama kb 1,5 óra. Ez egy beszélgetés, amelyben elmondom, hogy én mit látok, és beszélgetünk róla, hogy ezt Te hogyan éled meg, mit érzel igaznak belőle. Ezáltal feltárul az életed, és rálátsz mindarra, amivel eddig nem volt lehetőséged, alkalmad vagy időd foglalkozni.

Ebben benne van a múlt, hogy mit éltél még, ebből milyen jelent hoztál létre, és hogyan változtathatod meg mindezt, ha jobb jövőt szeretnél. Hiszen nem kell, hogy a múltad alakítsa a jövődet, éppen elég, hogy a jelenedre nagy befolyással bír. A jelen az egyetlen olyan idő, amelyben képes vagy változtatni.

“Az asztrológia a pszichológiából eredő megismerés, mégpedig minden fenntartás nélkül, hiszen az asztrológiában összpontosul a régi korok minden pszichológiai ismerete.”
C. G. Jung

Miért pont az asztrológia?

Vajon mitől olyan népszerű az asztrológia? A válasz részben az lehet, hogy a nyugati kultúrának nincs már olyan mitológiája, amelyre pedig szüksége lenne az életben maradásához. A mítosz minden kultúrában az életerőt jelentette azáltal, hogy odakapcsolta az embert egy nagyobb, univerzálisabb valósághoz.

Mire jó?

Az embernek szüksége van arra, hogy higyjen valamiben, támaszkodhasson valamire, találjon valamilyen stabilitást az életében. Sokáig ezt a bizonyosságot és biztonságot az anyagiakban kerestük, s elhittük, hogy ha van lakásunk / autónk / befektetett pénzünk / párkapcsolatunk, akkor biztonságban vagyunk, vagy ami még rosszabb: akkor vagyunk VALAKIK.

Aztán jött a válság, ami megmutatta, hogy semmi sem biztos, amit eddig annak hittünk és minden stabil pont előbb-utóbb eltűnhet az életünkből. Vajon mivégre történik mindez? Talán azért, hogy rájöjjünk, hogy eddig rossz helyen kerestük a biztonságot: valahol kívül. Az asztrológia egy olyan térképet ad a kezünkbe, mely segítségével megtalálhatjuk az elrejtett kincset: önmagunkat.

Mit ad?

A horoszkóp elemzésével megismerheted önmagadat, a világhoz való hozzáállásodat, a jelen és jövőbeli lehetőségeidet, erősségeidet és a megoldást arra, hogyan változtass azokon a dolgokon, amik már nem szolgálják az érdekedet, a fejlődésedet, vagy hogyan iktathatnál ki az életedből nem (jól) működő szituációkat, tulajdonságokat, kapcsolatokat, élethelyzeteket.

S legfőképpen: megmutatja, hogyan láthatod másképpen az életedet, a világot, önmagadat. Ez pedig a vágyott változás felé való elmozdulás.

 

A GYIK-ben olvashatsz még az asztrológiáról!

…………………………………………………………………………………………………………………………………

C.G. JUNG ÉS AZ ASZTROLÓGIA

Egy levélben, amelyet B.V. Raman-nak a hindu asztrológusnak küldött 1947. szeptember 6-án, Jung így írt:

„Mivel tudni akarja, mi a véleményem az asztrológiáról, elmondom önnek, hogy több mint harminc éven át foglalkoztatott az emberi elmének ez a különös rendszere. Mivel pszichológus vagyok, különösen érdekel, hogy minek mutatkozik az asztrológia sajátos megvilágításában a személyiség egynémely komplikációja. Ha nehéz pszichológiai diagnózissal kerülök szembe, többnyire megszerzem az illető horoszkópját, hogy egy tökéletesen eltérő szemszögből is rálátást nyerjek a problémára. Azt kell mondanom, hogy nagyon gyakran úgy találtam, hogy az asztrológiai adatok megmagyaráztak olyan pontokat, amelyeket más módon nem lettem volna képes megérteni. Ezek a tapasztalatok alakították ki bennem azt a meggyőződést, hogy az asztrológia nagy hasznára van a pszichológusnak, mert magában foglal egyfajta pszichológiai élményt, amelyet mi »projekciónak« nevezünk. Ez azt jelenti, hogy olyannak találjuk a pszichológiai tényeket, mint amilyennek azokat a képletek mutatják.”