Júliusi előrejelzés

Tikkasztó meleggel köszönt be a július, és a perzselő forróság nem csak a levegőben jelenik meg, hanem a vérünkben is. A hónap elején hatalmas energiabombák robbanhatnak bennünk, szenvedélyességünk és élet-élvezetünk nem ismer határokat. Talán most itt is van ennek az ideje, és mindaddig, amíg mást nem zavarunk vele, miért is ne élhetnénk úgy az életünket, ahogy szeretnénk?

A hónap közepén egy nagyon ritka bolygóállás beindíthat bennünk valami egészen új érzést, ami felemel, pedig közben rámutat a felelősségünkre is. Talán rájövünk arra, hogy mi fontos igazán, és azért érdemes áldozatot hozni. Itt érthetjük meg, hogy ha mindent mi akarunk irányítani, és csak a mi igazságunk létezik, az börtönbe zár, és korlátozza a lehetőségeinket.

A Mars előreindulásával visszatérhet az energiánk, és az elmúlt 2 hónap következtetéseit levonva, új folyamatokat indítunk be.

Vidám, napsugaras júliust kívánok!

A jegyekre lebontott általános előrejelzéseket a blogban olvashatod, erre a linkre kattintva – az előrejelzés az aktuális bolygóállások alapján történik, horoszkópból. Egyéni elemzéshez jelentkezz be, elérhetőségeket itt találsz.

 

Júniusi előrejelzés

A nyári meleggel együtt beköszönt az új élet lehetősége: a hónap első felében az égre felrajzolódó nagy négyszög mindannyiunknak változásokat hoz az életébe.

Az elmúlt hónapok befektetett energiái most megtérülnek: létrehozhatjuk az életünkben azt, amiért megdolgoztunk – vagy elengedhetjük azokat a visszatartó helyzeteket, embereket, amelyek gátolnak a kiteljesedésben.

Szembekerülhet az, amit a szeretetről tanultunk (amit annak hittünk eddig), és amit igazán éreznünk és kimutatnunk kellene. A rendről és törvényekről alkotott fogalmaink is átalakuláson mennek keresztül, rájövünk, hogy az életnek csak egy-két nagy szabálya van, melyet mindenkor érdemes betartani, és a többi hiedelmünk mindössze olyan kolonc, amelyet tévedésből vettünk a nyakunkba, de mégis viseljük, és boldogtalanul tengődünk a fogságában.

Elmélázhatunk azon is, miben hiszünk, és abban miért; és talán most – akár kényszer hatására – rájöhetünk, hogy hamis „isteneket” imádunk, melyek nem adnak igazi megnyugvást. Elkezdhetjük keresni az utat a belső erőnk felé, amely mindig is ott volt, mindig is súgott, de az elménk folyton zakatoló, siránkozó, bűntudatos, akaratos, kritizáló zaja elnyomta.

Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy mindaz, ami belül energiát kap, kívül is hangsúlyossá válik…

Lássuk hát, kinek mit hoz ez a szép és erőteljes június. 🙂

A jegyekre lebontott általános előrejelzéseket a blogban olvashatod, erre a linkre kattintva – az előrejelzés az aktuális bolygóállások alapján történik, horoszkópból. Egyéni elemzéshez jelentkezz be, elérhetőségeket itt találsz.