Novemberi előrejelzés

KOS

A hónap elején kissé célját tévesztettnek, szárnyaszegettnek érezheti magát, és talán túlságosan is befolyásolja mások véleménye. Próbál harmóniát és békét teremteni, de néha ez azzal jár, hogy nem vállalja a konfliktusokat. Idővel ez sok elnyomott dühöt termel, és így nem jár jól hosszabb távon. Az életébe toppanhat egy olyan szerelem, amely mélyen, zsigeri szinten érinti meg, és olyan érzése van, mintha mindig is ismerték volna egymást.

BIKA

A mély lángolás folytatódik, de a hónap elején kicsit frusztrálttá válhat, vagy érzelmileg kibillenhet. Ezen hamar túleshet, csak próbáljon meg a belső középpontjára figyelni, nehogy felégessen fontos hidakat. Olybá tűnik, hogy a sors kegyeltje lett, és végre megkapja azt, amire olyan régóta vágyott, de ez csak akkor történik meg, ha lénye legmélyén mer hinni és bízni abban, hogy megérdemli. Nagyon mélyről törhetnek fel hatalmas energiák, és jó, ha ezeket szeretetben tudja megélni.

IKREK

A már meglévő flörtölés mélyebbé válik, vagy új lehetőség villan fel a szerelemre. Úgy érzi, hogy eddig felületesen élt, és most kezdődik igazán az élet. Valahogyan átalakul a szemlélete, belátóbbá válik a nagy igazságok iránt, és rájön, hogy az elmúlt években miért kellett bizonyos helyzeteken keresztül mennie. A kapcsolatai megtelnek élettel és lelkesedéssel, most minden új értelmet nyer. E hatások miatt a munkájában is nagyobb teljesítményre képes.

RÁK

Annyira sok hatás éri most, hogy azt érezheti, hogy szinte szétszakad. Feszültség és érzelmi hullámvasút jellemzi ezt a hónapot, ezért fontos, hogy találjon egy olyan helyet, tevékenységet, ami megnyugtatja. Minden időszaknak megvan a maga értelme, és ezt kell most megtalálnia. Szenvedélyessége nem ismer határokat, és most ezáltal meg is élheti a teljességet, a félelmek elpárolgását. Külhonban vagy egy idegennel varázslatos pillanatokat élhet át.

OROSZLÁN

Miután november elején hirtelen érzelmi hullámzáson megy keresztül, még a pénzügyek területén is érhetik meglepetések. Az ötletessége azonban most is kiválóan működik, úgyhogy bízzon magában. A hónap közepén otthonában megélheti azt az elfogadást és szeretetet, amelyre minden ember vágyik. Gyermekek, szerelem és vállalkozás területén a most bekövetkező változások hosszú évekre szóló biztonságot eredményeznek.

SZŰZ

A munkában és a magánéletben időszerű meghozni bizonyos döntéseket, hogy egyik se menjen a másik rovására. A szabadságot is fontos megadnia önmagának, és azt úgy eltölteni, ahogy kedve tartja – ráadásul nem feltétlenül hasznosan. Érdekes és izgalmas kapcsolatokra tesz most szert, gyorsan mélyre jutnak egymással. A hónap közepén nagy energiák szabadulhatnak el, próbáljon meg előre felkészülni, és a lehető legjobb módon megélni ezeket.

MÉRLEG

A hónap elején érzelmi hullámvasúton jár, és talán ezt egy régebbi kedves megjelenése okozza. Ez most zavart okozhat, ha már van egy új párkapcsolata. Nagyon elgondolkodik azon, hogy mit szeret jobban, ha izgalmas a kapcsolata, vagy ha stabilan kiszámítható. Pénzügyileg erős hónap ez, és végre kicsit megnyugszik a biztonságát illetően. Családjával egy bizonyos kérdésben összeütközésbe kerülhet a hónap közepén.

SKORPIÓ

Költözés és/vagy változás várható a közvetlen környezetében, illetve békülés olyan ügyekben, amelyekben nem látszott erre esély. Szeretet és elfogadás lesz önben, és ezzel a hozzáállással magához vonz olyan embereket, akik támogatják és erőt adnak a terveihez. Ha szerelmi életében az elmúlt 5 hónapban nehezen boldogult, rémeket látott, vagy nem becsülték meg, akkor most ennek megoldására végre lehetőség mutatkozik.

NYILAS

November elején érzelmi kavalkádban lehet része, akár a szerelem, akár a gyermekei miatt. A munkájában megszaporodhatnak a teendők, és azt érzi, hogy sosem ér a feladatai végére. A hónap második felében előrevivő kapcsolatok jöhetnek az életébe, melyek akár biztonságot, pénzt, vagy akár új életkörülményeket is hozhatnak. Új párkapcsolat indulhat, de ehhez előbb a régit muszáj lezárnia.

BAK

Ha vannak olyan tervei, amelyekbe még bele se mert kezdeni, akkor most ezekkel érdemes előhozakodni. Olyan kapcsolatokat építhet ki, amelyek hosszú távon jelen lesznek az életében, és támogatják önt. Érzelmileg kiegyensúlyozottabb, de érdekes módon a munkájában most sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy mindenkinek jó legyen, és ezért kompromisszumokat fog kötni. A hónap közepe táján ebből nagyon elege lehet, és mindenkit helyre tesz.

VÍZÖNTŐ

A múlt havi alapozások most kezdenek beérni, immár elkezdi az új távlatokat kiépíteni, akár a karrierjéről, akár a céljairól van szó. Van kedve és lendülete az előmenetelével foglalkozni, ezt használja ki, mert most támogatást is kap hozzá. A hónap közepén feszültségek robbanhatnak ki olyan helyzetekből kifolyólag, amelyek nem lettek kibeszélve, vagy az érzések kimutatva. A belső feszültség kieresztéséhez jó lenne mindig kimondania, ami bántja.

HALAK

Túl van egy felkavaró éven, mely arról szólt, hogy megalapozza a biztonságát. Érzelmileg most kicsit befelé forduló, az energiája is csökkenni látszik, de ne tévessze meg a látszat: most egy új időszak elején van, elkezdi meglátni az események közötti összefüggéseket, és ez új reménnyel és hittel tölti fel, hogy van értelme a dolgoknak. Ami most még nehezen megy, az az érzelmi elengedés, de az élet ezt is gyakoroltatja önnel.